Üröm az örömben!

Modern haladó csapatunkkal november 24-én reggel nyakunkba vettük az országot, és pestre indultunk a Ritmus csapatok országos bajnokságára.

Ez a forduló az országos bajnok döntője is volt egyben, ahol kihirdették az éves összesített pontverseny dobogósait is. Így lehetett, hogy míg ezen a versenyen a 4.helyezést érték el, összesítettben mégis megszerezték az Országos Bajnokságban az ezüst érmet!

Kezdetben csalódottak voltunk, bár igaz már kategóriánk után tudtuk, hogy kemény verseny lesz, mivel merészség nélkül állíthatom, hogy a korosztály legjobb táncosai ebben a csoportban tömörültek. Mindenki remekelt, gyönyörű ruhák, koreográfiák, és hihetetlen, felnőtteket meghazudtoló gyerek táncosok vonultak fel a színpadon.

Ez a pontokban is megmutatkozott! Míg a többi kategóriában csak az első, vagy második helyezettek, (bár volt olyan is ahol senki) szereztek kvalifikációt a decemberi Zágrábi vagy a februári bécsi nemzetközi versenyre (ehhez bizonyos pontszámot kellett elérni), addig a mi Gyerek/Művészi tánc/Csoport kategóriánkban még 4.-ként is megszereztük. Pontjaink igy is magasabbak voltak, mint sok kategóriában az első helyezetté, és a dobogó lépcsőfokai is elérhető közeségben, csak pár ponton múltak.

Mikor ezt átnéztük, és megértettük nagy kő esett le a szívünkről. Rájöttünk, hogy nem velünk volt a gond, csak a szerencsétlen besorolással. A verseny szervezője is bíztat minket a külföldi folytatásra, hisz ott már a táncstílusunknak megfelelő „contemporary” kategóriában is indulhatunk (sajnos ezen a versenyen ilyen nem volt és a mi kicsit agresszívebb modern stílus elemeket felvonultató táncunk a lírai, művészi táncok ellen versenyzett, mely szintén nem volt szerencsés számunkra.

Osztottunk, szoroztunk, és úgy döntöttünk, hogy a karácsonyi gálánk miatt a Zágrábi versenyre nem, de a februári Bécsi Nemzetközi Bajnokságra mindenképp jelentkezünk. Addig is tovább dolgozunk a koreográfián, a kivitelezésen és kihozzuk magunkból a maximumot!

Nézd meg a videót!